Miért is mondom ezt? A felgyorsult világban nehéz mindenhol helyt állni és a tökéleteset nyújtani. Az egész nap rohanásból áll. Hol a kocsi kulcs? Felvetted már a kabátodat? Még beszaladok a postára. Mi kell a boltból? Mára vendégek? Még el kell mosogatnom. Ez csak pár kiragadott mondat a hétköznapokból és mire mindennek a végére érünk már este van és mindenki fáradt.
A sok teendő közepette gyakran mondjuk akár a legkisebbeknek is, hogy amíg ezt, vagy azt intézzük üljenek le és nyomkodják a tabletet, számítógépet, nézzenek rajta mesét, vagy éppen játszanak. Eleinte a gyerek leköti magát, hogy ne legyen láb alatt. Viszont egy idő után ez átmegy egyfajta szerelembe részéről és a szenvedélye lesz. A sok villogó fény, az érdekes zenék, a szórakoztató hangok annyira lekötik őket,hogy végtelenül belemerülnek. Elveszítik a kapcsolatot a külvilággal. A sötét ködben nincs más, csak ők és a kütyük. Sok kutatási eredmény kimutatta, hogy szinte drogként hat rájuk és ha nincs a közelükben, vagy nem piszkálhatják, pszichésen és fizikailag is megterheli őket. Ez egy mély konfliktust okoz bennük is és a külvilággal való kapcsolatukban is.
Végül körül öleli őket a magány.
Innen is van visszaút, viszont az nagyon rögös. Tele van mély kátyúval, ami örök kárt okozhat a kapcsolatunkban. Nincs egyből elmosogatva? Nem öt csillagos vendéglőhöz illő koszt kerül az asztalra? Nincs két naponta levágva a fű? Nem csúszik fenéken a légy a padlón? Semmit nem jelent, ha ezekből az időkből piciny darabokat lecsípve, a csemetével lehetünk. Túlzott maximalizmus nélkül is lehet tökéletes anyának lenni, mitöbb, úgy lehet csak igazán. Mivel:
“Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén.”
/Douglas Pagels/
